Hogy is van ez — Kicsivel könnyebb...

A táborban most is arany életem volt. De hogy azon még dobni is lehet egyet, arra gondolni se mertem volna. Hatan baktattunk a patak felé. Ezúttal is dögmeleg volt. A túravezető kezéből két pléhtányér lógott alá — leginkább az erősen benyomott tetejű szalmakalapokra emlékeztettek, márpedig olyasmi mindegyikünk kobakjára elkélt volna. A tarló közepén Laci szabadjára engedett. Előreszaladtam egészen a meredek partoldalig, ott bevártam a többieket.

— Ez príma hely az aranymosás technikájának elsajátítására — szólalt meg Ubul, de a gyerekek éppen nem figyeltek rá: engem akartak bekönyörögni a patakba.

Nem volt hozzá kanalam, de azért csak betaszítottak. Hasam alját mosta a langyos víz. Körbeszimatoltam a partoldali bozótost, kerestem egy sekélyebb részt, és belehasaltam.

— Először is megmerítjük az aranymosó tálat, és hordalékot kotrunk bele. Lehetőleg minél durvább szeműt, homokosat — vette kezdetét a tanítás. — Kinyomkodjuk, szétmarkoljuk az összetapadt, agyagos koloncokat, kihajítjuk a nagyobb kavicsokat. A tálat aztán enyhén előrebillentjük, és finoman jobbra-balra rázogatjuk. Ettől a kisebb fajsúlyú anyagok felúsznak, míg a súlyosabbak lesüllyednek. Még egy kicsit előredöntjük, óvatosan leeresztjük, majd határozott mozdulattal kihúzzuk a patakból: ilyenkor a víz lesöpri a tetejéről a számunkra haszontalan anyagot. Aztán újra megmerítjük, kiemeljük, és rázzuk tovább. A víz alatt enyhén előre kell billenteni az eszközt: úgy kell kihúzni, hogy a tetején ne keletkezzen örvény. Az örvény felkavarja a tálban az üledéket, és felkapja az aljáról azt, amit nagy fáradsággal lesüllyesztettünk. Mindezt addig ismételgetjük, amíg a tál alján már csak a legnagyobb fajsúlyú, sötét szemcsék maradnak. Aranyat errefelé nem lehet találni. Az elszánt aranymosó kedvét azonban nem veheti el az első pár száz eredménytelen kísérlet, úgyhogy tessék csak próbálkozni, kedves fiatalok!

A gyerekek megragadták a tálakat, és munkához láttak. Szorgalmasan merítették, és nagy odaadással rázogatták — az oktató pedig folyamatosan finomította alakuló mozdulataikat. Tiszta haszontalanság itt arany után kutatni —, adta meg magát az egyik fiú, úgy fél óra után — de volt, aki ebédig kitartott.

Tudni való, hogy imádom a tejet. A frissen fejtet még jobban — volt már, hogy egy litert is megittam egy szuszra. Az első táborozásunk alkalmával Laci nem kívánt élni a tehénfejés örömteli lehetőségével. Másodszorra viszont már úgy vélekedett, egyenesen vétek lenne kihagyni a remek alkalmat Mindössze pár háznyit kellett mennünk, és máris befordultunk egy tiszta portára. Bodri pajtás láncon volt: rávakkantottunk egymásra. A házinéni háromlábú székkel a kezében lépett be az isteni illatot árasztó istállóba. A négylábú Böske tőgye telten csüngött alá. A parasztasszony megmutatta a gyerekeknek, hogyan kell azt húzogatni. Volt, aki többet, míg más kevesebbet apasztott a tőgyön. A gazdám is sorra került. Maga is megpróbálkozik vele? — kérdezte a néni, de Laci addigra már javában kereste lábával a széket. Elkapta a jószág tőgyét, és elszántan húzogatni kezdte. Valamicske tej spriccelt is ki belőle, de tán még egy kismacskának is kevés lett volna, nemhogy nekem. A végén ráadásul kiderült, hogy hiába várok: nekem nem jut egy csepp se. Se aranyszemcse, se finom tehéntej — hogy is van ez?!